|
Kedves Partnereink!
Tisztelt Egyetemi Polgárok!
A
130 éves iparoktatási és 40 éves
felsőoktatási múlttal rendelkező
intézményünk az elmúlt évek
során dinamikus fejlesztési programot hajtott
végre, melynek eredményeként – az
intézményfejlesztési programmal összhangban
– teljesítette a felsőoktatási
törvényben az egyetemekkel szemben megfogalmazott
elvárásokat.
A főiskola Szenátusa 2009. szeptember 7-ei
ülésének határozatában
rögzítette, hogy a Budapesti Műszaki Főiskola
teljesítette az egyetem megnevezés
használatának törvényi kritériumait,
mely szenátusi előterjesztést hivatalból
megküldtem Bakonyi László úrnak az
Oktatási Hivatal elnökének és Dr. Hiller
István miniszter úrnak.
A Budapesti Műszaki Főiskola vezetése a fentiek alapján
– a Gazdasági Tanács és a Szenátus
támogatásával – kezdeményezte az
Oktatási és kulturális miniszter
útján a Magyar Országgyűlésnél
– az Ftv. 18. §-a alapján –az intézmény egyetemmé nyilvánítását. Kezdeményeztük továbbá az
első fővárosi egyetemként Zsigmond király
által 1395-ben alapított, majd 1410-ben
újjáalapított egyetem hagyományait követve Óbudai Egyetem
néven való bejegyzését az Ftv. 1.
számú mellékletének
módosításával.
Az Országgyűlés 2009. november 23-án elfogadta a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény
módosításáról szóló
T/10877. számú törvényjavaslatot, melyet a
Magyar Köztársaság elnöke 2009. december
11-én kézjegyével ellátott (megjelent a
Magyar Közlöny 2009. 181. számában). A 2010.
január 1-vel hatályos érintett
szövegrész:
45. §
„Az
Ftv. 1. számú mellékletében az
„Állami egyetemek” alcím az
„Óbudai Egyetem, Budapest”, továbbá a
„Nem állami főiskolák” alcím a
„Golgota Teológiai Főiskola, Vajta”
szövegrésszel a magyar abc által
meghatározott felsorolás rendje szerint
egészül ki.”
Az Óbudai Egyetem a Budapesti Műszaki Főiskola, illetve a
jogelődök, a Bánki Donát Műszaki Főiskola, a
Kandó Kálmán Műszaki Főiskola, a Könnyűipari
Főiskola általános és teljes körő jogutódja.
Köszönöm valamennyi kollégám
közremőködését, e kiemelkedő siker
elérésben nyújtott
támogatását.
Prof. Dr. Rudas Imre
|